Kínában ie. 9000-7000 között a „fei lun“ fizetési rendszert használták. Az ügyfél bement a kereskedő boltjába, kiválasztott egy árút, megegyeztek az áru értékében. A kereskedő felírta az értéket egy krétával rajzolt körbe a falra és ezzel az értékkel az ügyfél adós maradt. Mikor az ügyfél a saját árújával jött a kereskedőhöz, ez kiválasztotta amire neki szüksége volt, megegyeztek az árban és ennek az értékét a körbe írt számból levonták. Tehát ez is egyfajta hitelezés volt. Ezt a rendszert a kínaiak még a nagy fal építése előtt használták, de a mongol fennhatóság alatt is. A mongolok, akik aranyérmet használtak pénzként elvették a kínaiaktól az összes aranyat és csodálkoztak, hogy a gazdaságuk mégsem omlott össze. A krétakörökre fel sem figyeltek.
A „fei lun“ egy egyszerű adóssági/hitelezési könyvelési rendszer volt. Ezt az elvet részben a mai bankok is használják, mikor utalás helyett egymás között csak a különbségeket egyenlítik ki.
Kína ebben az időben horizontálisan fejlődött, több autonóm mezőgazdasági piaca volt saját pénzrendszerrel, amik mind hitelalapon működtek és nem volt szükségük kiegészítő, anyagi valutákra. Ez nem a társadalom központi pénzrendszere volt, hanem egy individuális hitelrendszer. Tehát a „fei lun“ nem volt központosított, bárki teremthette, nem volt kamatja, olyan pénzrendszer volt, amiről ma mint alternatív megoldásról sokan gondolkodnak.
Lásd: A pénz története